gyula.mconet.biz
Helyi Hírek Helyieknek
GYULA ONLINE
GYULA ÉS TÉRSÉGE HÍRPORTÁLJA
Ingyenes mail:[regisztráció] 1GB

Keresés a tartalomban:
OK

Gyula – Utak, járdák építéséről és felújításáról született döntés Gyulán
2008. aug. 25., hétfő, 10.06.35


Gyula város önkormányzata 2010-ig évi 70 millió forintot biztosít infrastrukturális beruházásokra.


Évi 70 millió forintot hagyott jóvá önkormányzati utak, járdák építésére és felújítására a képviselő-testület legutóbbi ülésén. A döntés értelmében, 2008 és 2010 között, minden évben ennyi összeget biztosan az említett infrastrukturális beruházásokra fordít az önkormányzat – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot Galbács Mihály pénzügyekért felelős alpolgármester

 

A testület korábban már több alkalommal tárgyalt az önkormányzati utak, járdák építésével és felújításával kapcsolatos tájékoztató anyagokról, s szinte minden alkalommal megfogalmazódott a felvetés, hogy a fokozatos állagromlás megfékezésére és a költséghatékonyság érdekében célszerű lenne többéves fejlesztési programot elindítani.

 

A program elfogadásával végre lehetőség nyílik a munkálatok tervszerű előkészítésére, illetve optimális időpontban történő kivitelezésére. A költségek csökkentését célzó úgynevezett keret-megállapodásos közbeszerzési eljárás már folyamatban van, döntés a jövő héten várható – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot Megyeri Sándor, az önkormányzat mérnöki osztályának vezetője. Elmondta, hogy a 2008. évi beruházás konkrét műszaki tartalmáról szeptemberi ülésén dönt a képviselő-testület.

 

Hírforrás: Gyulai Hírlap – M-P.J.

Témajavaslat: szerk@gyulaihirlap.hu




Információk Gyuláról


További linkek >> gyulalink.mconet.biz
<< 2009 Január >>
H K Sze Cs P Szo V
   1234
5 67891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Internet Szótár

 


A nap szépe:
Kerület Arca- Vásárhelyi Lilla II.


Partnereink:
Legfeljebb ennyiért utaznék.
Fejenként:
Ft/fő




cegkereso_banner.jpg